Szenthelyi Miklós

Szenthelyi Miklós hegedű vonós fotó

Név: SZENTHELYI MIKLÓS 

 

Született: 1951

 

Tudományos fokozat, egyetemi beosztás: egyetemi docens 

 

Tanszék: Vonós Tanszék, Előképző Tagozat

 

Oktatott tárgy: hegedű 

 

Tanulmányok:

A Zeneakadémia hegedű tanszakán Kovács Dénes növendékeként, 1973-ban szerzett diplomát

 

Oktatói tevékenység:

1973 óta: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára

 

Fontosabb koncertek, zenekari tagság:

Szinte valamennyi európai országban fellépett, tizenöt amerikai turnéján százötven koncertet adott, hatszor hívták meg távol-keleti koncertkörútra, és Dél-Amerikát is bejárta. Tizenöt saját lemeze jelent meg, s ő volt az első magyar hegedűművész, aki egy koncert keretében végigjátszotta Johann Sebastian Bach szólószonátáit és partitáit. Szenthelyi 1978-tól a Zeneakadémia egyetemi adjunktusa, 1989-től docens. Tanítványai között volt Falvay Attila, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmestere, a Kodály Vonósnégyes vezetője, illetve a mai fiatal generációból Baráti Kristóf és Lendvay József, akik szólistaként máris jelentős nemzetközi karriert futottak be. A hetvenes évek közepétől az Országos Filharmónia szólistája volt, 1988-ban megalapította a Magyar Virtuózok Kamarazenekart, amelynek művészeti vezetője, szólistája és karmestere.

 

Díjak, kitüntetések:
1986: Liszt-díj
1990: MSZOSZ-díj

1994: Magyar Köztársaság Tisztikereszt
2000: Tátrai Vilmos-emlékgyűrű
2008: Kossuth díj

 

 
A világ bármely szögletébe gyalog elmennék, ha csak néhány percre még egyszer hallhatnám ezt a csodát. (Kabos Ilonka Dohnányi Ernő játékáról)