A zongora tanszak története

 

            A zeneszerzés oktatása mellett a zongoratanítás tekint vissza a legnagyobb múltra a Zeneakadémia történtében. Az intézmény 1875-ös megalakulásakor az öt tanár közül ketten képezték az ifjú zongoraművészeket: az igazgató, Erkel Ferenc, valamint az alapító elnök, Liszt Ferenc.

 

            Mihalovich Ödön igazgatósága alatt, az 1888-89-es tanévben a hegedű és a gordonka szakhoz hasonlóan a zongora szakon is megindulnak az első előkészítő osztályok az akadémiai osztályok mellett. Majd pedig ez az első szak, amelyiken 1891. október 8-án elkezdődik a tanárképzés.

 

            1889-1907-ig tanít az intézményben a Liszt-tanítvány Thomán István, akinek a kezei alól olyan jeles növendékek kerülnek ki, mint Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Székely Arnold, Reiner Frigyes (Fritz Reiner), Engel Iván, Ungár Imre. A zongorázás technikájáról 1906-ban hatkötetes gyűjteményt jelentet meg, mely több generáción keresztül volt zeneakadémisták tananyaga. Bartók így ír egykori tanáráról 1927-ben: „…Thománnál tanulni több, mint a zongorajáték mesterségét kitűnően elsajátítani, az a nevelés, amelyet Thománnál kapok, nemcsak a zongorakéznek és a muzsikus fülnek szól, hanem közvetlenül az emberi léleknek is”.


            Thomán már említett két jeles növendékéből, Bartókból és Dohnányiból a következő „tanári generáció” kiemelkedő alakjai lettek. Bartók egy tanévet kihagyva 1906-tól 1940-ig tanította a zongoristákat, Dohnányi pedig az 1916-17-es tanévben kezdte meg tanári működését, a nyugalomba vonult Chován Kálmán tanszékét vette át. Chován volt egyébként az, aki Szendy Árpáddal közösen kidolgozta a tanszak tananyagát.

 

             Dohnányi 1917-ben tantervi és strukturális reform tervével lépett elő, amelyet azonban, – mivel szembefordult Mihalovich egész addigi tevékenységével –, elvetettek (többek között el akarta törölni az osztályzást és a vizsgáztatást). 1919-ben főigazgató lett majdnem egy évig, majd 1934-től 1943-ig ismét betöltötte ezt a funkciót. Olyan növendékek kerültek ki kezei alól, mint Anda Géza, Böszörményi-Nagy Béla, Faragó György, Fischer Annie, Földes Andor, Petri Endre, Solymos Péter, Szegedi Ernő, Wehner Tibor. Rövid ideig tanította Cziffra Györgyöt és Dániel Ernőt is. Dániel később tanított a Zeneakadémián is, valamint az Egyesült Államokban is, tanítványai közül a legjelentősebbek Tusa Erzsébet, Van Cliburn és Todd Crow voltak.

             Bartók tanítványai közül Sándor Györgyöt érdemes megemlítenünk, aki tanárához hasonlóan szintén az Egyesült Államokban telepedett le. Dohnányi és Bartók mellett jeles tanáregyéniség volt még Székely Arnold, aki olyan nagyszerű művészeket és tanárokat nevelt, mint Sebők György, Solti György, Nyíregyházi Ervin és Máthé Miklósné Kéri Klára. Ahogy mindenki ismerte, „Máthé Klári néni” az 1966-ban megalakult Előkészítő Tagozaton lett a fiatal tehetségek tanára, s olyan zongoristák tanultak nála gyerekként, mint Ránki Dezső, Szabó Csilla, Némethy Attila, Joó Árpád, Kiss Gyula, Szokolay Balázs, Nagy Péter, Csalog Gábor, Kecskés Balázs, Csoba Tünde, Pertis Attila, Bogányi Gergely.

 

            A zeneszerző-zongoraművész Kadosa Pál nevéhez fűződik a tanszék II. világháború utáni egyik legjelentősebb korszaka. Kadosa több nemzetközi hírű pianistát indított útjára, olyanokat, mint Kocsis Zoltán, Schiff András, Ránki Dezső, Jandó Jenő. Kadosa mellett dolgozott egy ideig Kurtág György, majd  Rados Ferenc, mindketten nagyhatású pedagógusok. A korszak kiemelkedő tanára volt még Hernádi Lajos, az ő híres tanítványai közül ki kell emelnünk Vásáry Tamást és Frankl Pétert.

            Dohnányinak és tanártársainak növendékei közül került ki az újabb generáció, akik közül kiemelhetjük Faragó György, Solymos Péter és Szegedi Ernő tanári munkáját. Faragó és Szegedi tanítványa volt Bächer Mihály, aki a jelenleg is a tanszéken tanító Falvai Sándornak (rektor: 1997- 2004) volt mestere, Solymos Péter pedig Lantos Istvánt tanította, aki 1994-től 1997-ig a Zeneakadémia rektora volt, majd pedig a zongoratanszék és a mesterképző tanfolyam vezetője.

            Miután Batta András lett a Zeneakadémia rektora, Falvai Sándor átvette Lantos Istvántól a zongora tanszék irányítását, melyet 2007 és 2011 között  a fiatal generáció képviselője, Rados Ferenc tanítványa, Nagy Péter folytatott.

 
A legkisebbeknek sincs megtiltva, hogy nagy dolgokról álmodjanak, sőt törekedjenek is nagy dolgokra – szerényen, képességeikhez mérten. (Liszt Augusz Antalnak)