
Hírek
Újra lehet pályázni az Erste az elsőkért ösztöndíjra!
2013.05.22
A pályázat beadásának határideje: 2013. június 4.
Pályázatot hirdet az NKA
2013.05.22
A diplomakoncertekhez, nemzetközi versenyeken, illetve bel- és külföldi mesterkurzusokon való részvételhez felhasználható támogatásra a pályázatok beadási határideje 2013. június 18.
Budapest by Liszt
2013.05.21
Nyúl Erika, a Zeneakadémia társadalmi kapcsolatokért felelős vezetője koordinálásával Liszt Ferenc munkásságának emlékeit felidéző programcsomagot mutattak be.
Tavaszi zeneakadémista sikerek
2013.05.17
Harmonika és klarinét szakos hallgatóink értek el komoly sikereket az elmúlt hetekben.
Erdélyi körúton jártak hallgatóink
2013.05.17
A Bukaresti Magyar Intézet és a Balassi Intézet szervezésében Árkoson, Csíkszeredában, Bukarestben és Brassóban adott koncertet a Zeneakadémia három diákja.
Megváltozott a Kiküldetési Szabályzat
2013.05.17
Moszkvában mutatkozott be a Zeneakadémia fagott tanszaka
2013.05.16
Lakatos György április közepén járt az orosz fővárosban a Csajkovszkij Konzervatórium vendégeként.
ColourStrings mesterkurzus a Zeneakadémián
2013.05.15
Dr. Szilvay Géza és Szilvay Csaba 2013. július 26-28. között zenetanárok számára tartanak intenzív bevezetőt világhírű vonós tanítási módszerükbe. Jelentkezési határidő: 2013. július 15.
Diákmunka és SZJA bevallás
2013.05.14
A NAV diákok adóbevallásával kapcsolatos felhívását ajánljuk minden hallgatónk szíves figyelmébe.
Wagner és magyar barátai
2013.05.10
A Liszt Ferenc Emlékmúzeum Wagner magyarországi recepciójáról szóló új kiállítása 2013. május 17-én nyílik.
Széki ötös Varsóban
2013.05.09
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem képviseletében Fekete Gyula és az In Medias Brass rézfúvós kvintett vett részt a május 1-5. között megrendezett Európai Zeneakadémiák Fesztiválján.
Rex Richardson: Néha a művelt nagyérdemű is bepörög
2013.05.08
A klasszikus zene és a jazz világában egyaránt sztárnak számító trombitaművész 2013. április 25-27. között tartott mesterkurzust a Zeneakadémián.
Díjeső a Zeneakadémia rézfúvós hallgatóinak
2013.05.07
A Brnóban 2013. május 2-5 között megrendezett nemzetközi fúvós versenyen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hat hallgatója kapott díjat.
Vizsgakoncertek sorával zárja az évet a Jazz Tanszék
2013.05.03
A zenekari bemutató vizsgákat és a BA diplomakoncerteket a Budapest Jazz Clubban tartja 2013. május 15. és június 11. között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszéke. Az eseményekre a belépés ingyenes!
Amerika felé nyit a Zeneakadémia
2013.05.03
Teltházas, sikeres koncert mutatta meg az amerikai és magyar zenekultúra kapcsolatának erejét New Yorkban, a Carnegie Hallban csütörtök este.
Simon Standage barokk hegedű mesterkurzusa
2013.04.30
2013. május 9-11 között megrendezett kurzus minden régi zenei előadói gyakorlat iránt érdeklődő hallgató és művész számára nyitott, a részvétel az LFZE és a Bartók konzi növendékeinek ingyenes!
Meghalt Starker János
2013.04.29
Elvesztettük Magyarország egy páratlan tehetségű szülöttjét, akit a világ nagy előadóművészei között is a legnagyobbaknak kijáró elismertség, tisztelet, dicsfény övezett.
"Közelről figyelhettem Ricci módszereit"
2013.04.24
A tavaly elhunyt legendás hegedűvirtuóz, Ruggiero Ricci emlékére Paganini 24 Capricci című sorozata hangzik el a Zeneakadémia hallgatóinak és a műsort kigondoló Ábrahám Márta közreműködésével.
Jótékonysági koncertsorozaton mutatkozik be az orgona tanszak
2013.04.23
Egyetemünk tanárai és hallgatóik hét hangversennyel ünneplik meg a Zeneakadémia orgona tanszakának 130 éves fennállását.
"Igazi magyar ünnep lesz New Yorkban" - interjú Bársony Péterrel
2013.04.22
Május 2-án debütál a New York-i Carnegie Hallban a brácsaművész, aki ezúttal zeneakadémiai tanártársával, Kelemen Barnabással csupa kevéssé ismert magyar művet mutat be.
Még lehet jelentkezni a népzene felvételi előkészítőre!
2013.04.21
Az első foglalkozás április 27-én lesz.
Ők a Zeneakadémia 2013-as Zeneszerző Versenyének díjazottjai
2013.04.20
A versenyen tizenegy szerző, tizenkét mű, és csaknem negyven előadó mérette meg magát.
Már jelentkezhetnek a fiatal zongoristák a 2013-as Creative Art Díjért kiírt versenyre
2013.04.19
Második alkalommal hirdeti meg Vukán György és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszéke az 1000 Euróval járó díjat 14-30 év közötti magyar zongoristák számára.
Véget ért a 2013-as Weiner Leó Országos Kamarazene Verseny, íme az eredmények
2013.04.18
Vonósnégyes kategóriában a Nyári Kvartett győzött, hegedű-zongora kategóriában a Fehér Csaba-Taraszova Brigitta és a Kruppa Bálint-Csabay Domonkos párosok kaptak első helyezést, a legjobb előadásért járó Weiner-különdíjat pedig Kruppa Bálint kamaracsoportjai kapták.
Harsonaszó a Holokauszt áldozatainak emléknapján
2013.04.17
A Zeneakadémia hallgatóiból alakult Quattroforte Harsonakvartett a Holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján a Terror Háza megemlékezésén működött közre.
Hegedűs előkészítőseink sikerei
2013.04.17
Kuti Róbert, Korb Vanessza és Kökény Eszter ért el szép eredményeket a közelmúltban.
Három hónap múlva kezdődik a Baranyay-Bogányi zongora mesterkurzus
2013.04.15
Mester és mestere tart közös zongora mesterkurzust 2013. július 14-20. között a Zeneakadémián. A foglalkozások fókuszában Liszt, Bartók és Dohnányi művei állnak majd, jelentkezni június 14-ig lehet. A passzív részvétel is kiemelten ajánlott!
A Liszt Akadémia Szimfonikus Zenekara Hódmezővásárhelyen
2013.04.15
A hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban lép fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szimfonikus Zenekara 2013. április 21-én.
Professzoraink, akikre büszkék vagyunk
2013.04.12
Az Egyetem Professor Emeritusainak és mestertanárainak köre, valamint honlapunk „A múlt nagy tanárai – híres tanítványai” rovata is bővült az elmúlt hetekben.
Csellista, zongorista és OTDK sikerek
2013.04.09
Devich Gergely, Dolfin Balázs, Erős Ditta Rebeka, Nagy Judit és Vida Mónika Ruth hallgatóink értek el kiemelkedő eredményeket április első napjaiban.
Rex Richardson trombitaművész mesterkurzusa
2013.04.09
Bali János mesterkurzusa - Bach fuvolaművei
2013.04.09
Adománygyűjtő koncert Liszt mellszobráért
2013.04.05
Gerő Katalin közadakozásból felállítandó alkotása a Zrínyi utca és a Nádor utca között kapna helyet, a nemes cél érdekében a Ránki család május 3-án adománygyűjtő koncertet ad.
Milánóban mutatkoztak be doktoranduszaink
2013.04.05
A milánói Centro Musica Contemporaneában megrendezett FESTIVAL 5 GIORNATE keretében adott koncertet Monostori Gábor zongora és Pálfi Csaba klarinét szakos hallgatónk.
Wenzel Fuchs klarinét kurzusa és koncertje
2013.04.04
A Berlini Filharmonikusok szólóklarinétosa április 8-10. között látogat egyetemünkre, s a kurzus keretében hangversenyt is ad.
Új vezetők a Liszt Akadémián
2013.04.03
Már lehet jelentkezni Ábrahám Márta nyári hegedű mesterkurzusára
2013.04.03
A 2013. június 17-21 között Zebegényben megrendezendő kurzuson való részvételért a zeneakadémiai hallgatóknak kreditpont jár. Jelentkezési határidő: május 31.
"Én csak közvetítek" - Interjú Csizmadia Annával
2013.04.02
2012 decemberében ért véget a közkedvelt televíziós népzenei tehetségkutató, a Fölszállott a páva, a versenyzők életében azonban csak ezután jött a változás. Hogy mekkora, arról a szóló ének kategória győztesét kérdezte a Figaro főszerkesztője.
Nyílt napot rendez az orgona tanszak
2013.04.02
2013. április 13-án, szombaton délelőtt 10-től várják az érdeklődőket az orgona tanszak tanárai és hallgatói, a napot jótékonysági koncert zárja a Szent Ferenc Sebei templomban.
Zeneszerzés szakos hallgatóink ütős művei külföldön
2013.03.29
Az elmúlt hetekben Andorka Péter, Balogh Máté Gergely és Solti Árpád ütőhangszereket is foglalkoztató darabjait mutatták be Bernben, illetve Brüsszelben.
Armel Operafesztivál 2013
2013.03.29
Április 10-ig jelentkezhetnek az operaénekesek a 2013-as Armel Operafesztivál első fordulóira, melyek ez alkalommal párizsi Chatelet-ben és a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen zajlanak.
Magyar siker a népzenei felvételek nemzetközi versenyén
2013.03.28
Változás a bérek utalásának rendjében
2013.03.28
"Élő zene, ez a jövő" - interjú Borbély Mihállyal
2013.03.27
Borbély Mihály szaxofonművésszel Kettősverseny tárogatóra és cimbalomra című darabjának ősbemutatója kapcsán beszélgetett a Figaro riportere.
Magyar győztesek a Generace 2013 Zeneszerző Versenyen
2013.03.27
Átadták a 2013-as Bartók-Pásztory díjakat
2013.03.26
Tóth Péter zeneszerzőnek, Hőna Gusztáv harsonaművésznek, Gráf Zsuzsanna karnagynak és a Győri Filharmonikus Zenekarnak ítélték oda a 2013-as Bartók-Pásztory díjakat.
Szokolay Ádám Zsolt sikere a Liptószentmiklósi Nemzetközi Zenei Fesztiválon
2013.03.26
Csalog Gábor és Kemenes András Kurtág-Ligeti mesterkurzusa a Zeneakadémián
2013.03.25
Díjat nyert Almási-Tóth András németországi rendezése
2013.03.25
A Zeneakadémia tanára a linzi Reiman Akadémia Papageno-díját nyerte el tavaly bemutatott Hoffmann2012.com című darabjával.
A 2013-as Lantos Rezső Karvezető Verseny eredményei
2013.03.24
Az első díjat Kiss Boldizsár nyerte, a további díjazottak Hermann Szabolcs, Dobszay Péter, Farkasházi Dávid, Lukács Anett, és Lozsányi Soma.
Kertész Ildikó barokk fuvola mesterkurzusa a Zeneakadémián
2013.03.22
A könyvtár és az egyetem épületeinek ünnepi nyitvatartása
2013.03.22
Perényi Miklós gordonka mesterkurzusa a Zeneakadémián
2013.03.21
Varga Tamás gordonka mesterkurzusa a Zeneakadémián
2013.03.21
Ütőhangszer felvételi előmeghallgatás a Zeneakadémián
2013.03.18
Megújult a Magyar Egyházzene folyóirat, amely immár a Zeneakadémia lapja is!
2013.03.18
Állami kitüntetést kapott Kodályné Péczely Sarolta, művészeti díjakat tanáraink: Dubrovay László, Halmos Béla, Boldoczki Gábor, Bubnó Tamás, Tari Lujza és Zsoldos Béla
2013.03.14
Kodály Zoltánné a Magyar Érdemrend középkeresztje, Dubrovay László Kossuth-díj, Boldoczki Gábor, Bubnó Tamás, Tari Lujza és Zsoldos Béla Liszt Ferenc-díj kitüntetésben részesült.
Malcolm Bilson fortepiano és kamarazene mesterkurzusa a Zeneakadémián
2013.03.11
Kiss József oboa mesterkurzusa a Zeneakadémián
2013.03.09
Zempléni Szabolcs kürt mesterkurzusa a Zeneakadémián
2013.03.07
A Zeneakadémia hallgatói a Dohnányi Ernő Kamarazene Verseny díjazottjai között
2013.03.05
Felvételi előmeghallgatást tart az Ének Tanszék
2013.03.05
Már lehet jelentkezni a Kodály Szemináriumra és a Kodály Szimpóziumra
2013.03.01
A Kodály Intézet akkreditált továbbképző tanfolyama tanárok és tanítók számára
2013.03.01
Szolfézs-zeneelmélet felvételi előkészítő indul március 23-án
2013.02.28
Az idei Yamaha Verseny eredménye
2013.02.28
Elektronikus zenei médiaművészet felvételi előkészítő indul március 19-én
2013.02.27
Fúvós előmeghallgatások a Zeneakadémián
2013.02.25
A Balassi Intézet idei ösztöndíj lehetőségei: Campus Hungary - jelentkezési határidő: március 10.!
2013.02.21
Historikus zenetörténet előadássorozat március 13-tól a Zeneakadémián
2013.02.21
Cristo Barrios 2 napos mesterkurzusa
2013.02.20
European Saxophone Ensemble workshop és meghallgatás
2013.02.14
Rohmann Imre kurzusa - helyszínváltozás!
2013.02.14
Rolf Haas, az EUfónia koncert szólistája bemutatkozik
2013.02.14
Könyvtári közlemény (az olvasószolgálat elektronikus figyelmeztető levelei)
2013.02.13
Scheuring Kata fuvola szakos hallgató sikere Kijevben
2013.02.12
Muzikológia felvételi előkészítő indul március 9-én
2013.02.12
Magyar és izraeli vonós hallgatók egy hetes közös kamarazenélése
2013.02.11
Christopher Houlding harsona mesterkurzusa a Zeneakadémián
2013.02.08
Konzultációs napok a Népzene Tanszéken
2013.02.08
A Liszt Ferenc Emlékmúzeum aktuális hírei és meghívója
2013.02.07
A Szenátus februári ülésének összefoglalója
2013.02.07
Az E.ON tehetségtámogató program ösztöndíjpályázata
2013.02.05
Tájékoztató a muzikológia szakirányokról
2013.01.31
Február 19-én folytatódik a Kedd Délutáni Zenetudomány
2013.01.31
Weiner Leó Országos Kamarazene Verseny 2013. április 15. és 19. között
2013.01.27
Jelentkezési határidő: 2013. január 31.
Nyilatkozat a 2012. évi adóbevallásról
2013.01.24
Megjelent a januári Legato
2013.01.24
Munkaügyi nyomtatványok: nyugdíjazás, illetve továbbfoglalkoztatás
2013.01.23
Milan Radic brácsa mesterkurzusa
2013.01.23
Dr. Vigh Andrea ünnepélyes keretek között átvette egyetemi tanári kinevezését
2013.01.22
Felvételi határidő
2013.01.18
Fiatal karvezetők versenye Lantos Rezső emlékére
2013.01.17
Jelentkezési határidő: február 8.
"Hogy működik egy opera-patchwork?"
2013.01.16
Csizmadia Anna szólóénekes nyerte a 2012. évi Fölszállott a páva versenyt
2013.01.07
Dr. Richter Pált kinevezték a Zenetudományi Intézet igazgatójává
2013.01.07
Nemzetiségekért Díjat kapott Eredics Gábor
2013.01.06
Adventi népzenei koncertek budapesti anyaotthonokban
2013.01.06
Az Artisjus Zenei Alapítvány idei díjazottjai
2013.01.04
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem új Szenátusának tagjai
2012.12.14
Interjú Batta András rektorral a Fidelióban - bővítve a második résszel!
2012.12.12
Fassang László és Rohmann Ditta koncertje és hangszerbemutatója a Vakok Állami Intézetében
2012.12.11
„De jó lenne egy ilyen a suliba!” Fassang László rendhagyó orgona-bemutatója Down-szindrómás gyerekeknek
2012.12.11
Nemes Réka fuvolista hallgató sikere
2012.12.11
Átalakul a tanárképzés! Előzetes információk
2012.12.10
Megjelent Kokas Klára zenepedagógus utolsó könyve
2012.12.10
Prima-díjat kapott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem három tanára!
2012.12.10
Megjelent a Magyar Népzenei Antológia digitális összkiadása
2012.12.10
Fassang László és Regős István a 2012. évi Gramofon-díjasok!
2012.12.10
Zenetörténeti matiné koncert a Ghandi Gimnáziumban
2012.12.10
Beszámoló az El Classico és El Jazzico koncertekről
2012.12.08
A Fészek Művészklub ösztöndíjpályázata
2012.12.07
Boros Tekla Katinka előkészítős hallgató sikere
2012.12.07
Dr. Batta András a budapesti komolyzenei élet lehetséges megújulásának koncepciójáról
2012.12.06
Tájékoztatás az egyetem új Szenátusának megválasztásáról
2012.12.06
"Adventi meglepetések" az Allee-ban
2012.12.03
Magyar siker az újvidéki klarinétversenyen
2012.12.03
Interjú Dráfi Kálmánnal az M1-en
2012.12.03
Ifjú muzsikusoknak segít az Erste
2012.12.01
Dr. Batta András Prima Primissima-jelölt
2012.12.01
Interjú Dráfi Kálmánnal múltjáról és jelenéről
2012.11.30
Egy jelentős kulturális vezető távozott el közülünk: Kiss Imre
2012.11.26
Interjú Farkas Gáborral, az El Classico koncertről
2012.11.26
A Zeneakadémia jelenlegi és korábbi hallgatói a Junior Prima-díjazottak között
2012.11.23
Polgár Éva nyerte a Los Angeles-i Liszt-verseny nagydíját
2012.11.23
Tájékoztató a december 1-jei munkarendről
2012.11.21
„In memoriam Forrai Katalin - Nagy elődök nyomában a 21. században”
2012.11.15
Interjúk Nicolaus Richterrel
2012.11.13
Simon Standage barokk hegedű mesterkurzusa a Zeneakadémián
2012.11.13
Kovács Gergely zongora szakos hallgató sikere
2012.11.11
Demény Balázs nyerte az Anda Géza Ösztöndíjat
2012.11.08
Sound Exchange workshop a Zeneakadémia hallgatóival
2012.11.07
Völgyesi Barnabás sikere
2012.11.06
Rimaszécsi János sikere
2012.11.05
A Zeneakadémián járt Lady Valerie Solti
2012.10.31
Kelemen Barnabás nagysikerű koncertje Oslóban
2012.10.31
Ismét "Mindent a dalról": koncert fogyatékkal élő gyerekeknek
2012.10.25
Liszt, a jövő zenésze születésnapi fesztivál
2012.10.23
Szakmai napok a Népzene Tanszéken október 24-26. között
2012.10.18
Az egyetem épületeinek ünnepi nyitvatartása
2012.10.18
A Központi Könyvtár nyitva tartása a következő hetekben
2012.10.18
Megjelent a Legato őszi száma
2012.10.16
Két nagysikerű koncertet adott a Fagottkultúráért Alapítvány
2012.10.16
Szenvedélyes és profi: kürt mesterkurzus Luca Benuccival
2012.10.12
Anda Géza Ösztöndíj meghallgatása
2012.10.10
Két díjazott magyar mű a Kodály-versenyen
2012.10.10
Második díjjal jutalmazta egy-egy magyar szerző - Pócs Katalin és Bánkövi Gyula - gyermekkari, illetve vegyeskari művét a Kodály Zoltánné védnökségével harmadszor megrendezett In Memoriam Kodály Zoltán elnevezésű nemzetközi zeneszerzőverseny szervezőbizottsága.
In memoriam Dobszay László
2012.10.10
Zárva lesz a Kutatókönyvtár
2012.10.10
"Testvérmúzsák" fesztivál
2012.10.08
Tátrai Vilmos hegedűművészről emlékeztünk meg
2012.10.07
Áramszünet a központi könyvtárban
2012.10.07
A Krulik Kvartett franciaországi sikere
2012.10.03
Megünnepeltük a Ligeti épület első születésnapját
2012.10.02
Luca Benucci kürt mesterkurzusa
2012.10.01
Szeptembertől decemberig, Szerbiától Budapestig
2012.09.27
Átadták az idei Gundel Művészeti Díjakat
2012.09.27
Ismét Erste az elsőkért ösztöndíj! Pályázati határidő: 2012. október 25.
2012.09.27
Ifj. Balázs János nyerte a senlis-i Cziffra Alapítvány fődíját
2012.09.26
Historikus zenetörténet előadássorozat a Zeneakadémián
2012.09.25
Malcolm Bilson fortepiano mesterkurzusa október 8-12. között
2012.09.19
Kállai Ernő 2. helyezést ért el a 46. Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyen
2012.09.19
Új igazgató a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium élén
2012.09.17
1. Kisgyermekkori Zenei Nevelési Konferencia
2012.09.17
Janca Dániel ütőhangszer szakos hallgató sikere Olaszországban
2012.09.15
Ősszel is folytatódik a Kedd Délutáni Zenetudomány
2012.09.13
Megkezdődött az új tanév a Zeneakadémián
2012.09.06
Szeptember 3-án délelőtt az ünnepélyes tanévnyitóval megkezdődött a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 2012/13-as tanéve, amely az utolsó a „vándorévek” közül. Az idei tanévnyitó ünnepség helyszínéül – a Liszt Ferenc téri zenepalota jövő évig tartó felújítása miatt – az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér (ismert nevén az „E10”) szolgált.
ArtsLink ösztöndíj-felhívás
2012.09.05
Csonka András októbertől a Zeneakadémia kulturális igazgatója!
2012.09.05
Virágh András zeneszerzés szakos hallgató sikere
2012.09.04
Díszoklevél-átadó ünnepség
2012.09.04
A Liszt Múzeum világítási rendszerének felújítása
2012.09.03
Esztergomi Liszt Hét ötödik alkalommal
2012.08.24
A Zeneakadémia tanárai és növendékei részvételével a 2012-es évben augusztus 20. és 26. között kerül megrendezésre az Esztergomi Liszt Hét rendezvénysorozata.
Véget ért az I. Liszt Academy Brass Week Balatonfüreden
2012.08.13
Bokrétaünnep a Liszt Ferenc téri, megújuló Zenepalotában
2012.08.02
Fiatal művészek mesterkurzusai, koncertjei a Pécsi Zenei Napokon
2012.08.01
A könyvtár és az egyetem épületeinek nyári nyitvatartása
2012.07.31
Információk a beiratkozásról felvett hallgatók részére
2012.07.27
A Népszabadság Online cikke a megújuló Liszt Ferenc téri Zenepalotáról
2012.07.19
Liszt Akadémia Rézfúvós Tábor - Balatonfüred
2012.07.17
Volt hallgatóink a rangos lipcsei Bach-verseny dobogós helyezettjei között
2012.07.17
Felavattuk a Dohnányi-kert rekonstruált vízköpőjét
2012.07.17
Ismét ellátogattunk a Dohnányi-kertbe, ahol ezúttal nem a kerti munkáé, hanem a jellegzetes vízköpőé és természetesen a zenéé volt a főszerep.
Az Előkészítő Tagozatra 2012/13-as tanévre felvett hallgatók
2012.07.16
Magyar siker a Tunbridge Wells International Young Concert Artists Competition versenyen
2012.07.16
Siket István és Könyves Tóth Mihály trombitás hallgatók sikere Németországban
2012.07.11
Beszámolók a június 24-i operavizsgáról
2012.07.03
A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat felvételt hirdet
2012.07.03
Szokolay Ádám Zsolt díjai a 12. Klavierpodiumon
2012.07.03
A BA alkalmazott zeneszerzés, elektronikus zenei médiaművészet és zeneszerzés szakok továbbjutói
2012.06.29
A BA zeneismeret és zeneelmélet szakok továbbjutói
2012.06.29
Megjelent a Legato hírlevél 2012 nyári kiadása
2012.06.28
Börzsönyi Máté (kürt) 2. helyezése a AUDIMozart! versenyen
2012.06.28
Balog Zoltán miniszter úr látogatása a Zeneakadémián
2012.06.27
Egyetemünk hallgatói az V. Budapesti Nemzetközi Chopin Zongoraverseny díjazottjai között
2012.06.26
Zeneakadémisták a Kiotói Zenei Fesztiválon
2012.06.25
Rektor úr évzáró beszéde
2012.06.25
Gyöngyössy Zoltán emlékkoncert Japánban
2012.06.22
A Határtalan Zene koncertsorozat újabb állomásai
2012.06.20
A Gundel Művészeti Díj idei nyertesei
2012.06.15
5 éves a Zeneakadémia népzenész képzése - jubileumi konferencia, kiállítás és hangverseny 2012. június 13-15.
2012.06.14
Farkas Gábor zongora mesterkurzusa - jelentkezési határidő 2012. július 1!
2012.06.13
A Szabó Csaba Emlékverseny díjazottai
2012.06.13
A Liszt Múzeum programja a Múzeumok Éjszakáján június 16-án
2012.06.12
A Liszt Múzeum mindkét albuma elismerő oklevelet nyert a Szép Magyar Könyv 2011 megmérettetésen
2012.06.11
Véget ért az 1. Nemzetközi Végh Sándor Vonósnégyes Verseny - a Kelemen Kvartett megosztott második díjat nyert
2012.06.11
Media vita in morte sumus – Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus ünnepi hangversenyt adott a Nemzeti Összetartozás Napján
2012.06.10
Mesterhegedű kiállítás Veszprémben Auer Lipót tiszteletére
2012.06.10
Hommage à Dietrich Fischer-Dieskau - közös megemlékezés az Operaházban
2012.06.07
Nemzetközi hallgatóink sikerei a XIV. Euterpe Nemzetközi Zenei Versenyen
2012.06.06
Gulyás Márta nemzetközi zongora- és kamarazene mesterkurzusa - jelentkezési határidő: június 30.
2012.06.03
Ketil Haugsand csembaló mesterkurzusa
2012.06.01
Marton Éva tanszékvezető egyetemi tanár a Corvin-lánc díjazottja
2012.05.30
Régi Zenei Napok, Fertőd - 2012. június 16-23.
2012.05.29
Gitár felvételi előmeghallgatás
2012.05.25
Chopin Fesztivál az Erzsébetligeti Színházban, június 17-25
2012.05.23
Csalog Gábor és Kemenes András mesterkurzusa a Zeneakadémián - jelentkezési határidő: május 25.
2012.05.22
SZJA 1% kérése
2012.05.16
Népzene Tanszékünk a Kossuth Rádióban
2012.05.08
Pályázati felhívás Magyarországon megrendezendő zongoraversenyek támogatására
2012.05.07
Klarinétosaink, Vicze Alexandra és Antal Szabolcs versenygyőzelme
2012.05.07
Ütő előmeghallgatás a Zeneakadémián
2012.05.07
A Kínai Nemzeti Operaház felvételt hirdet szólamvezetőknek
2012.05.07
Újabb határtalan zenei élmények Nyíregyházán
2012.05.01
Pályázat mesterhangszerekre - határidő 2012. május 18.
2012.04.26
Ketil Haugsand csembaló mesterkurzusa a Zeneakadémián
2012.04.25
Michael Frischenschlager hegedű mesterkurzusa
2012.04.24
Szokolay Ádám Zsolt versenygyőzelme
2012.04.24
Népzene felvételi előkészítő - jelentkezési határidő április 25!
2012.04.23
Hangok a jövőért jótékonysági gálakoncert
2012.04.23
A Zeneakadémia zeneszerző versenyének eredménye
2012.04.23
Ismét Erste az elsőkért ösztöndíj! Pályázati határidő: 2012. április 30.
2012.04.21
Soundpainting és improvizáció mesterkurzus a Zeneakadémián
2012.04.20
Tájékoztató az április 20-i rektori szünetről
2012.04.19
Orgona nyílt nap a Zeneakadémián 2012. április 27-én
2012.04.19
Április 21-én szombaton a Könyvtár zárva tart!
2012.04.19
A rég elfeledett Dohnányi-kertben jártunk
2012.04.18
Mindent a dalról – előadás fogyatékkal élő gyerekeknek
2012.04.17
Nagysikerű fellépés az MTA dísztermében
2012.04.16
Zeneakadémia Baráti Köre tavaszi pályázati forduló! Határidő: április 30.
2012.04.12
Varga Hunor kürt szakos hallgató sikere
2012.04.07
Megjelent a Legato tavaszi száma
2012.04.06
Kobayashi Ken-Ichiro a Zeneakadémia tiszteletbeli tanára
2012.04.05
Az egyetem épületeinek ünnepi nyitvatartása
2012.04.04
Regős István tanár úr búcsúztatása
2012.04.04
Kecskés D. Balázs zeneszerzés szakos hallgató újabb sikere
2012.04.04
Továbbképző tanfolyamokat hirdet a Kodály Intézet - jelentkezési határidő: április 10.
2012.03.30
Elmarad a Balog-Zilcz harsona- és tubaverseny
2012.03.30
In Memoriam Zoltán Kodály - 3. Nemzetközi Zeneszerző Verseny
2012.03.28
Kobayashi Ken-Ichiro zenekari mesterkurzusa
2012.03.28
Határtalan zenei élmények Nyíregyházán
2012.03.27
Taroltak hallgatóink a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen
2012.03.27
Elhunyt Regős István jazz-zongoraművész, tanár
2012.03.26
Átadták az idei Bartók-Pásztory-díjakat
2012.03.25
Historikus zenetörténet előadássorozat a Zeneakadémián
2012.03.23
Március 24-én és április 7-én a Könyvtár zárva lesz!
2012.03.21
Jože Kotar klarinét mesterkurzusa
2012.03.21
Kocsis Zoltán zongora mesterkurzusa
2012.03.20
Malcolm Bilson fortepiano mesterkurzusa
2012.03.20
A Zeneakadémia Fúvósegyüttese is fellépett a Down-világnapon
2012.03.20
A Zeneakadémia Fúvósegyüttese is fellépett a Nemzetközi Down Világnapon 2012. március 18-án, a Vígszínházban.
Cristo Barrios klarinét mesterkurzusa
2012.03.19
Kiváló tanáraink az idei Kossuth és Széchenyi-díjasok között
2012.03.15
Kiváló tanáraink az idei művészeti díjazottak közöttt
2012.03.15
Tornyai Péter versenygyőzelme
2012.03.14
Hallgatóink a Színház- és Filmművészeti Egyetem sanzonversenyének díjazottjai között
2012.03.13
A Lantos Rezső Karvezető Verseny díjazottjai
2012.03.12
Az egyetem épületeinek ünnepi nyitvatartása
2012.03.12
Valerij Popov fagott mesterkurzusa
2012.03.08
Hallgatóink sikere a IX. Dohnányi Ernő országos kamarazenei versenyen
2012.03.05
Szűcs Loránt tanár úr búcsúztatása
2012.03.02
Yamaha Ösztöndíj verseny eredményei
2012.03.01
Balog-Zilcz harsona- és tubaverseny
2012.02.24
Elektronikus zene felvételi előkészítő
2012.02.21
Interjú Jandó Jenő tanár úrral 60. születésnapja alkalmából
2012.02.21
Tarkövi Gábor trombita mesterkurzust tart
2012.02.21
Petras Jindrich kürt mesterkurzusa
2012.02.20
Szolfézs-zeneelmélet felvételi előkészítő - jelentkezési határidő: február 24!
2012.02.20
Riport a Ligeti Épületről a 10 perc c. kulturális műsorban
2012.02.20
Prof. Sonnleitner kurzusa 2012. február 20-22.
2012.02.17
Koncert Gyöngyössy Zoltán emlékére 2012. február 20.
2012.02.16
Zenetudományi felvételi előkészítő
2012.02.10
Ének Tanszék felvételi előmeghallgatás 2012. március 28-án
2012.02.10
Emilio Colón cselló mesterkurzusa
2012.02.09
Szabó Csaba emlékverseny
2012.02.09
90 millió forintos támogatást kapott fejlesztésre a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolája
2012.02.07
Elhunyt Szűcs Loránt zongoraművész
2012.02.06
Elhunyt Sebestyén János csembaló- és orgonaművész
2012.02.05
Felvételi jelentkezési határidő meghosszabbítva!
2012.02.03
Gyöngyössy Zoltán búcsúztatása
2012.02.01
Adománykérés Gyöngyössy Zoltán gyermekeinek
2012.02.01
Texasban állomásozott a "Liszt, az iskolaalapító program"
2012.02.01
100 éve született Várkonyi Zoltán - pályázat MA és doktorandusz hallgatók számára
2012.01.31
Gulyás István és Váradi László koncertje Edelényben
2012.01.27
Pályázat fafúvós hallgatók részére
2012.01.26
Államilag finanszírozott helyek EU-s állampolgároknak
2012.01.26
Interjú a Zeneakadémia tanáraival és hallgatóival a sendai-i koncertterem javára rendezett Wagner-est kapcsán
2012.01.23
A USA Külügyminisztérium és a Bang on a Can pályázata - jelentkezési határidő 2012. február 24!
2012.01.19
Jelentkezés ösztöndíjra - Solti Alapítvány
2012.01.18
Nyílt nap a Népzene Tanszéken 2012. január 27-én
2012.01.18
Simon Standage barokk hegedű mesterkurzusa
2012.01.18
Könyvbemutató: Génie oblige! - A Liszt Ferenc Emlékmúzeum kincsei
2012.01.16
Virrasztás Gyöngyössy Zoltánért
2012.01.04
Gyöngyössy Zoltánt siratjuk
2011.12.31
Gyöngyössy Zoltán tragikus halála
2011.12.29
Megjelent a Legato téli száma
2011.12.24
YAMAHA ÖSZTÖNDÍJ - VERSENY 2012 - FAFÚVÓS HALLGATÓK RÉSZÉRE
2011.12.22
Lantos Rezső Karvezető Verseny - jelentkezési határidő 2012. január 31.
2011.12.20
Kodály - közöttünk (Batta András rektor ünnepi megemlékezése)
2011.12.18
Megjelent a Liszt Emlékmúzeum kincseit bemutató díszalbum
2011.12.16
Binder Károly kitüntetése
2011.12.15
LISZTIGER JAZZ - magyar Liszt hétvége Bayreuthban, ezúttal a jazz jegyében
2011.12.15
Az egyetem épületeinek ünnepi nyitvatartása
2011.12.14
Szendy Árpád avagy a magyar zongoraiskola címmel jelent meg Szirányi Gábor új tanulmánya
2011.12.12
Zenetörténeti műveltségi kártyajáték a Helikon Kiadótól
2011.12.12
Már kapható a 2012-es Liszt-naptár a Liszt Múzeumban
2011.12.12
Az Artisjus Zenei Alapítvány idei díjazottjai
2011.12.10
Elhunyt Fülemile Tibor Tanár Úr
2011.12.09
Interjú Lakatos Gergely főmérnökkel a Muzsika decemberi számában
2011.12.08
Nyílt hét az Egyházzene Tanszéken
2011.12.07
Gyöngyösi Ivett nyerte az Euroradio New Talent Nemzetközi versenyét Pozsonyban!
2011.12.06
Különdíjjal tüntették ki a Vándorélet vetélkedő honlapját Az év honlapja szavazáson
2011.12.05
Vadászi István koncertje Kömlődön értelmi fogyatékos diákoknak
2011.12.02
Fekete Gyula vokális művei koncertpódiumon és szcenírozva - Nagy László kritikája
2011.12.02
Nagy László kritikája Marton Éva tanítványainak operett estjéről
2011.12.01
Hallgatóink sikerei az újvidéki Anton Eberst fuvolaversenyen
2011.11.28
Kertész Ildikó barokk fuvola mesterkurzusa a Zeneakadémián
2011.11.28
Jelenlegi és volt hallgatóink a Junior Prima Díj idei díjazottai között
2011.11.26
Interjú Fekete Gyulával és Rab Gyulával
2011.11.26
Christoph Bossert mesterkurzusa a Zeneakadémián 2011. nov. 24-25.
2011.11.22
Hallgatóink a bécsi Bartók Béla Nemzetközi Ifjúsági Zongoraverseny díjazottjai között
2011.11.21
Anda Géza zongoraművész lakóházának koszorúzása
2011.11.18
Erste az elsőkért ösztöndíj - ünnepélyes díjátadó
2011.11.17
Három napos nemzetközi konferencia kezdődik Liszt és a társművészetek címmel
2011.11.17
Interjú Vigh Andrea rektorhelyettessel a Zeneakadémia november 21-i operaházi gálakoncertjéről
2011.11.16
I. Nemzetközi Végh Sándor Vonósnégyes Verseny - november 15-től indul a jelentkezés
2011.11.16
Csáki András gitárművész újabb nemzetközi győzelme
2011.11.15
Duleba Lívia és Bán Máté győzelme az uelzeni F. Kuhlau nemzetközi fuvolaversenyen
2011.11.08
Malcolm Bilson mesterkurzusa a Zeneakadémián 2011. november 21-25.
2011.11.08
Szkordilisz Emília (oboa) és Börzsönyi Máté (kürt) versenygyőzelme Chieriben
2011.11.07
Kecskés D. Balázs nyerte a szlovákiai magyar kórusfesztivál zeneszerzői nagydíját
2011.11.07
Népzenész hallgatóink a Junior Prima Díj 2011: Magyar népművészet és közművelődés kategóriájának díjazottjai között
2011.11.07
Nyílt hét az Egyházzene Tanszéken
2011.11.06
Demeniv Mykhaylo harmonika szakos hallgató 1. helyezése
2011.11.02
Dr. Batta András rektor köszönőlevele
2011.10.30
Liszt Ferenc nyomában - 3. budapesti záróforduló
2011.10.28
Hódított a Zeneakadémia zenekara és énekkara Bayreuthban
2011.10.25
Devich János a Liszt Születésnapi Fesztiválról
2011.10.25
Gyenisz Macujev látogatása a Liszt Múzeumban és Egyetemünkön
2011.10.24
A Zeneakadémia növendékei a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
2011.10.24
Tanáraink a törökországi Hacettepe Egyetem Liszt Fesztiválján
2011.10.23
Perényi Miklós mesterkurzusa
2011.10.21
Erste az elsőkért ösztöndíj, őszi forduló - határidő okt. 21!
2011.10.19
Csanda Mária recenziói az évfordulóra megjelent Liszt könyvekről
2011.10.18
Két nagyszerű kritika az október 7-i Liszt-reflexiók koncertről
2011.10.17
Tábori Péter barokk oboa mesterkurzusa
2011.10.16
Liszt emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank
2011.10.14
Felvételi előkészítő tanfolyam zongoristáknak - jelentkezési határidő október 15!
2011.10.10
Elkészült az Új Liszt Ferenc Kamarakórus honlapja
2011.10.10
DAAD ösztöndíjak Németországba - határidő 2011. november 15!
2011.10.06
Megnyílt a Liszt és a társművészetek c. kiállítás
2011.10.02
Mától Ligeti György nevét viseli a Zeneakadémia új épülete
2011.10.01
Megjelent a Legato őszi száma
2011.09.30
Újra megnyílt a Kodály Emlékmúzeum
2011.09.29
Ünnepség Bayreuthban, Liszt sírkápolnájánál
2011.09.29
A Kelemen Kvartett újabb sikere
2011.09.28
Életműdíjat kap Kovács Béla klarinétprofesszor
2011.09.27
Vikárius László Tanár úr megemlékezése Bartók Béla sírjánál
2011.09.26
Jandó Jenő volt a vendége a III. Koreai Liszt Zongoraversenynek
2011.09.26
Rácz Balázs a döntőig jutott az International Clarinet Association nemzetközi versenyén Los Angelesben
2011.09.24
A Tanulmányi Osztály információi a tanévkezdéshez
2011.09.21
A 2011/12. tanév rendje
2011.09.21
Ligeti Györgyről nevezik el Egyetemünk új, Wesselényi utcai oktatási központját
2011.09.21
Véget ért a Budapesti Nemzetközi Liszt Zongoraverseny - Balázs János 3. helyezést ért el
2011.09.19
Sajtóbeszámolók az évnyitóról
2011.09.13
Amit az évkezdésről, az új épületről tudni kell
2011.09.12
Rézfúvós hallgatóink nyári sikerei
2011.09.07
Fiatal Karvezetők 6. Nemzetközi Versenye és Nemzetközi Konferencia Liszt Ferenc tiszteletére
2011.09.06
Végső búcsú Dobszay tanár úrtól - a gyászmise időpontja 2011. szeptember 20.
2011.09.05
Csáki András 2. helyezést ért el a spanyolországi Francisco Tárrega Nemzetközi Gitárversenyen
2011.09.05
Tóka Ágoston sikere a II. Nemzetközi Bach-Liszt Orgonaversenyen
2011.09.05
László Attila rendhagyó Suli Dzsessz műsora
2011.09.04
A Liszt Ferenc nyomában vetélkedő 2. budapesti fordulója
2011.08.28
Aláírták a Zeneakadémia kivitelezési szerződését
2011.08.26
Aláírták a Zeneakadémia kivitelezési szerződését
Budapest, 2011. augusztus 26., péntek (MTI)
Baráth Emőke sikere Innsbruckban
2011.08.26
Magyar szoprán, Baráth Emőke nyerte az innsbrucki Barokk Opera Versenyt. A 25 éves énekesnőnek ítélték a közönség díjat is.
Jubileumi diplomaátadó ceremónia - szeptember 4.
2011.08.25
Tájékoztatás a 2011/12-es tanévre felvételt nyert hallgatók részére
2011.08.17
Általános tájékoztató a kamarazenei oktatásról
2011.08.05
A The New York Times ajánlója Budapestről - benne a Liszt Múzeum
2011.08.04
Hajrá, Zeneakadémia!
2011.08.04
Hajrá, Zeneakadémia!
Fülfirka 49. – Devich Márton írása a Heti Válaszban
Élő közvetítés a 26. Nemzetközi Kodály Szeminárium koncertjeiről
2011.07.29
Felhívás énekes hallgatóink számára - Vashegyi György kurzus-sorozata
2011.07.29
Július 25-én mutatták be nyilvánosan Gerő Katalin Liszt-mellszobrát
2011.07.28
Organológiai tanfolyam a Zeneakadémián
2011.07.20
A Kelemen-kvartett ezüstérmet és két különdíjat hozott el a 6. Melbourne-i Nemzetközi Vonósnégyes Versenyről
2011.07.18
Liszt-év Kínában a Zeneakadémia képviselőivel
2011.07.15
A Liszt az iskolaalapító program fergeteges sikere Tokyoban
2011.07.14
Sajtóközlemény a 26. Nemzetközi Kodály Szeminárium, Nyári Akadémia és Kodály Művészeti Fesztiválról
2011.07.13
Szabó Ildikó (gordonka) sikere a portói Guilhermina Suggia versenyen
2011.07.13
A Köztársasági ösztöndíj pályázat nyertesei
2011.07.11
A Zeneakadémia Baráti Köre kihirdette az "ERSTE az elsőkért" pályázat eredményét
2011.07.07
Első díjjal tért haza az Anima Musicae Kamarazenekar a bécsi SCL Fesztiválról
2011.07.07
Japán zongora tanszakos hallgatóink sikere a padovai nemzetközi versenyen
2011.07.06
Petrovics Emil Tanár Úr búcsúztatójának időpontja 2011. július 12., 12 óra
2011.07.05
Nagy László kritikája a 2011-es operavizsgáról
2011.07.05
Továbbjutók a BA klasszikus hegedű felvételin
2011.07.05
Továbbjutók a zeneszerzés szakirányokon
2011.07.04
Továbbjutók a BA klasszikus gordonka felvételin
2011.07.03
Továbbjutók a BA klasszikus zongora felvételin
2011.07.02
Ismertetés az új tanszéki struktúráról
2011.07.01
A Zeneakadémia tiszteletbeli tanára lett Bogányi Gergely
2011.06.29
Balogh Máté zeneszerző szakos hallgatónk nyerte a Nemzeti Énekkar versenyét
2011.06.29
Leköszönt a főigazgató és Bányai Mikóst jelölte ki a NEFMI miniszteri megbízottnak
2011.06.27
Japán hallgatóink - Kiyomatsu Yukiko, Yamada Shingo és Mukeda Narihito - európai versenysikerei
2011.06.24
Hallgatóink nagy sikerrel léptek fel Martha Argerich luganói fesztiváljának nyitóestjén
2011.06.24
Megújult a Liszt Múzeum honlapja
2011.06.23
VÁLTOZÁS!! Tanévzáró és diplomaosztó ünnepség 2011. június 26-án (vasárnap) 11 órakor
2011.06.22
Gálakoncert Joseph Weingarten emlékére
2011.06.22
Múzeumok Éjszakája Liszt Ferenccel
2011.06.21
X. Országos Nagybőgős Találkozó Tatán 2011. június 22-24.
2011.06.17
Megjelent a Legato 2011 nyári száma
2011.06.17
Ízes Magyar Rapszódia - a Liszt Múzeumban is kapható a zeneszerző emlékére készült magyar csokoládéköltemény
2011.06.10
Koreában tart Kodály-kurzust Nemes László Norbert
2011.06.10
Vendégeink voltak a frankfurti Hochschule für Musik und Darstellende Kunst énektanszékének hallgatói
2011.06.09
Váradi László kapta az Év Kultúra Díját Jászkiséren
2011.06.06
Átadták a Gundel Művészeti Díjakat
2011.06.06
Két első helyezést és egy különdíjat hozott el Petr Spěvák és Nikol Kuchínková a csehországi nemzetközi cimbalomversenyről
2011.06.03
Váradi László I. helyezést ért el a kamenicei zongoraversenyen
2011.06.01
Meghallgatás fiatal énekesek részére - határidő június 10!
2011.05.30
Szabó Balázs első díjat nyert a nürnbergi ION orgonaversenyen
2011.05.27
A Magyar Zeneszerzők Egyesülete és a Vántus István Társaság felhívása zeneszerző versenyre
2011.05.26
KÉK MADÁR Fesztivál Kalocsán 2011. június 3-5 között
2011.05.26
Czene Rudolf és Németh Mátyás koncertkörútja az Arab Emírségekben
2011.05.24
Falvai Sándor koreai koncertkörútja a Liszt-év és a magyar Európai Uniós elnökség keretében
2011.05.20
Gulyás Márta nemzetközi zongora- és kamarazene mesterkurzusa - jelentkezési határidő június 30!
2011.05.18
Erste az elsőkért - ösztöndíj, határidő: 2011. május 27.
2011.05.17
Felhívás! Vándorélet – Liszt Ferenc nyomában címmel zenei műveltségi vetélkedő középiskolások számára
2011.05.17
Nyílt levél dr. Batta András rektortól
2011.05.11
Orbán Kornélia (hárfa) sikere a belgrádi Petar Konjovic Nemzetközi Versenyen
2011.05.09
Saarbrückenben adott koncertet Tóka Ágoston orgonaszakos hallgatónk
2011.05.06
Népzenész hallgatóink sikere az Egyesült Arab Emirátusokban
2011.05.05
Jelentkezőket vár a VIII. Performance Fesztivál a Gödör Klubban
2011.05.04
A Bolyai Műhely Alapítvány felvételt hirdet térítésmentes tehetségfejlesztő képzésre
2011.05.04
Kodály Nyári Akadémia - jelentkezési határidő: május 15.
2011.05.03
Mocsári Károly és Pólus László mesterkurzusa
2011.05.03
Szemere Zita és Balgová Gabriella sikere a Szegedi VII. Országos és II. Nemzetközi Simándy József Énekversenyen
2011.05.02
Vida Mónika Ruth sikere az eszéki nemzetközi zongoraversenyen
2011.04.29
Hangszerek napja - 20 éves a Hangszerészképző Iskola
2011.04.27
Milleniumi Díjjal tüntették ki a Zeneakadémiát
2011.04.27
Ábrahám Márta hegedű mesterkurzusa - jelentkezési határidő május 20.
2011.04.26
Az idei Gundel Művészeti Díj komolyzenei kategóriájának nyertesei Vörös Szilvia és Palojtay János
2011.04.21
A Zeneakadémia Zeneszerző Versenyének eredménye
2011.04.21
A Zeneakadémia épületeinek ünnepi nyitvatartása
2011.04.19
Kertész Ildikó barokk fuvola mesterkurzusa
2011.04.19
Hagai Shagam hegedű mesterkurzusa
2011.04.18
Fringe-díjat kapott az operaének szakos hallgatók előadása
2011.04.18
Crescendo Nyári Akadémia - jelentkezési határidő május 31.
2011.04.17
Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál 2011 - jelentkezési határidő április 25. ill. május 1.
2011.04.15
Cemballissimo 2011 - Johann Sonnleitner csembaló mesterkurzusa
2011.04.15
Régi Zenei Napok, Sopron - jelentkezési határidő: május 1.
2011.04.14
Nemzetközi Zongoraverseny Liszt Ferenc emlékére - jelentkezési határidő: május 1.
2011.04.14
Gitár szakos hallgatóink sikerei az Országos Szegedi Gitárversenyen
2011.04.12
Megjelent a Legato 2011 tavaszi száma
2011.04.12
Felhívás nyári tanulmányi ösztöndíjra - 26. Nemzetközi Kodály Szeminárium
2011.04.07
Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny - november 18-20.
2011.04.07
Steiner Tanár Úr emlékére
2011.04.06
Az Anda Géza ösztöndíj idei kedvezményezettje Teleki Gergő
2011.04.05
Kocsár Miklós dalest az Magánének Tanszék szervezésében
2011.04.04
Hallgatóink adtak koncertet a Magyar Rádió Márványtermében
2011.04.04
Tájékoztató a 2010/11. tanév II. félévi vizsgaidőszakáról
2011.04.01
Lantos István professzor és Csabay Domonkos a finnországi Liszt-Pianomaratonon
2011.04.01
Krakkóba utazik az Egyházzenei Tanszék kórusa
2011.03.31
60. születésnapját ünnepli Szenthelyi Miklós
2011.03.31
Megjelent Eckhardt Mária Liszt Ferenc Krisztus oratóriuma és a Zeneakadémia című albuma
2011.03.30
Perényi Miklós mesterkurzusa
2011.03.29
A zene mindenkié! - XXII. Kodály Hét Finnországban
2011.03.28
Tanáraink és rendkívüli tehetségeink a soproni Wunderkind Szimpóziumon
2011.03.28
Átadták a Bartók-Pásztory díjakat
2011.03.25
Nagybőgő próbajáték az MR Szimfonikusoknál
2011.03.22
Az MR Szimfonikusok próbajátékot hirdetnek felsőfokú zenei végzettséggel, nagybőgő szólamvezetői posztra.
Együttérzésünk kifejezése
2011.03.18
Jelentős kedvezménnyel kapható a Zeneakadémiáról szóló album
2011.03.17
Liszt Ferenc nyomában - a Zöldgömb Sportklub játéka
2011.03.17
Kossuth-díjat kapott Medveczky Ádám
2011.03.14
Oktatóink az idei művészeti díjazottak között
2011.03.14
Jandó Jenő koncertje a Párizsi Magyar Intézetben
2011.03.13
Bokrétaünnep a Wesselényi utcában
2011.03.11
Szerkezetkész az Egyetem Wesselényi utcai jövendő oktatási épülete.
Oktatóink a Fonogram-díjazottak között
2011.03.10
Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál
2011.03.09
Hallgatóink sikere a debreceni Dohnányi Ernő Kamarazenei Versenyen
2011.03.07
Tanítási rend március 19-én!!!
2011.03.07
Kai Frömbgen oboa mesterkurzusa
2011.03.02
Azerbajdzsánban lépett fel Farkas Zsolt
2011.03.02
Zeneszerző verseny a Zeneakadémia növendékeinek
2011.03.01
Simon Standage barokk hegedű mesterkurzusa
2011.02.25
Az EUfónia Ifjúsági Zenekar közép-európai turnéja
2011.02.18
Elhunyt Lukács Ervin
2011.02.18
Fischer Annie, Kodály Zoltán és Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjak - határidő 2011. február 28!
2011.02.17
Elhunyt Szabó Helga
2011.02.16
Ittzés Gergely kurzusa zeneszerzőknek és fúvósoknak
2011.02.15
Harsona- és tubaverseny a Zeneakadémián
2011.02.15
Szombathelyi Osztrák–Magyar Nyári Egyetem
2011.02.15
Anda Géza ösztöndíjpályázat zongoristák számára - határidő 2011. február 21.
2011.02.14
Az Ari Kupsus-ösztöndíj idei kedvezményezettjei
2011.02.14
Horváth Balázs és Tornyai Péter az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerző verseny első díjasai
2011.02.09
Megjelent Watzatka Ágnes: Budapesti séták Liszt Ferenccel című könyve
2011.02.04
A Yamaha ösztöndíj idei nyertese Dani Imre
2011.02.01
Hommage à Liszt 2011 - konferencia és koncert Stuttgartban
2011.02.01
A Joseph Weingarten ösztöndíj nyertese Kerek Erzsébet
2011.01.31
Új Magyar Zenei Fórum 2011 zeneszerzőverseny döntő-gálakoncertje 2011. február 8-án
2011.01.31
Felvételi előkészítő a Zenetudományi Tanszéken
2011.01.27
Elhunyt Bánrévy Antal
2011.01.26
Vashegyi György karvezetés mesterkurzusa
2011.01.25
VII. Országos Kürt Mesterkurzus
2011.01.19
Lengyel-magyar közös ünnepi koncert a párizsi UNESCO Székházban
2011.01.19
A magyar EU-elnökség és a Liszt Év 2011 nyitókoncertjei Helsinkiben és Madridban
2011.01.17
2. féléves Erasmus ösztöndíj pályázatok!
2011.01.12
Előképző Tagozat jelentkezési határidő: január 31.
2011.01.11
Ösztöndíj pályázat zongorista hallgatóknak a Birmingham Conservatoire-ba
2011.01.05
Pályázat friss diplomás zenészek számára - határidő január 17!!!
2011.01.03
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Irodája nyilvános pályázatot hirdet friss diplomás zenészek számára.
Kedd Délutáni Zenetudomány január 11-én
2011.01.01
Jakab Ildikó sikere a Pavarotti énekversenyen
2010.12.22
Japán zongorista hallgatóink olaszországi versenygyőzelme
2010.12.20
Tájékoztató az Egyetem épületeinek év végi nyitva tartásáról
2010.12.19
Gramofon-díjak 2011: Komlós Péteré a klasszikus, László Attiláé a jazz díj
2010.12.15
Csáki András nyerte a Calcuttai Nemzetközi Gitárversenyt
2010.12.15
December 6-20 között - HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉS!!!!!
2010.12.14
A YAMAHA ösztöndíjért az idei tanévben a zongoristák versenyezhetnek
2010.12.10
2010 évi Artisjus díjak
2010.12.08
Fejérvári Zoltán 2. lett a manchesteri James Mottran Nemzetközi Zongoraversenyen
2010.12.07
December 3-10 között átmenetileg szünetel a könyvtári kölcsönzés!
2010.12.06
Hallgatóink a Junior Príma díjasok között!
2010.12.06
Emlékezés Solymos Péterre a Bartók Rádióban
2010.12.05
Összművészeti találkozó a Gödörben - a Kontra Műhely felhívása
2010.12.05
Creative Art Díj - verseny zongoristák számára
2010.12.03
Vizsgára jelentkezés és indexfelvétel az I. félévi vizsgaidőszakhoz
2010.12.01
Tudnivalók az I. félévi vizsgaidőszakhoz.
Perényi Miklós gordonka mesterkurzusa december 8-9.
2010.11.30
Újra lehet pályázni a Solti Alapítvány ösztöndíjaira
2010.11.25
Tagfelvétel az Európai Unió Ifjúsági Zenekarába
2010.11.25
UMZE meghallgatás - jelentkezési határidő: november 30.
2010.11.22
Pályázat hazai és nemzetközi versenyeken, konferenciákon való részvételre - határidő november 24.
2010.11.21
Hallgatói siker a Los Angeles-i Liszt Versenyen
2010.11.21
Földes Imre kapta az idei Moholy-Nagy-díjat
2010.11.20
A tehetséggondozó programra történő válogatás eredménye
2010.11.19
November 18-20 között átmenetileg szünetel a könyvtári kölcsönzés!
2010.11.19
Dobszay Péter sikere Csehországban
2010.11.17
Csalog Gábor Kurtág-együttesének koncertje a FUGA-ban
2010.11.10
A Liszt Múzeum napja november 13.
2010.11.09
Magyar siker nemzetközi gitárversenyen
2010.11.08
Bella Máté harmadik helyezett lett a Madách Színház musical pályázatán
2010.11.06
Kedd Délutáni Zenetudomány extra - csak diákoknak november 9.
2010.11.03
Deloitte ösztöndíjpályázat a Baráti Kör Egyesületnél - határidő november 1!
2010.10.27
Dalibor Miklavcic ljubjanai orgonaművész pedálos pianoforte- és pedálos csembalókurzusa
2010.10.27
Sajtótájékoztató a Liszt jubileumi évről
2010.10.22
Pályázat a Zeneakadémia kiemelkedően tehetséges JAZZ hallgatói számára - határidő november 2!
2010.10.20
170 éves a „Nemzeti Conservatorium”
2010.10.20
Londoni otthonában elhunyt Rózsa Vera
2010.10.19
Beszámoló a Kodály Intézet jubileumi konferenciájáról
2010.10.18
Nemzetközi Erkel-konferencia október 28-30.
2010.10.15
Múzeumpedagógiai programok a Liszt Múzeumban
2010.10.13
Pályázat a Zeneakadémia kiemelkedően tehetséges előadóművész hallgatói számára - határidő okt. 15!
2010.10.11
Pályázat egy Giuseppe Castagnino mesterhegedű 5 éves kizárólagos használatára
2010.10.11
Kedd Délutáni Zenetudomány - október 12.
2010.10.09
Laki Péter zenetudomány mesterkurzusa 2010. okt. 9-12. között
2010.09.30
35 éves a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet
2010.09.28
100 éve született Solymos Péter - ünnepi megemlékezés 2010. október 9-én
2010.09.27
Pályázat hazai és nemzetközi versenyeken, konferenciákon való részvételre - határidő október 8!
2010.09.26
Lajkó István és Banda Ádám sikere Hollandiában
2010.09.22
Megemlékezés Polgár Lászlóról szeptember 23-án
2010.09.20
Soundpainting kurzus szeptember 28-30. között
2010.09.14
A Bard College (USA) meghallgatása fiatal zenészek részére
2010.09.10
Tudnivalók a tanévkezdéssel kapcsolatban
2010.09.03
Tájékoztató az Egyetem épületeiről
2010.09.02
Marton Éva tanszékvezető egyetemi tanár életműdíja
2010.09.02
Megjelent a Legato 6. száma
2010.09.02
Évnyitó és jubileumi diplomák átadása
2010.09.01
Hagyomány és megújulás a liturgiában és zenéjében - az Egyházzene Tanszék tudományos ülésszaka újjáalakulásának 20. évfordulóján - 2010. szeptember 8-10.
2010.08.30
Zenés korzó az Andrássy úton szeptember 5-én vasárnap
2010.08.29
Tájékoztató a 2010/11-es tanévre felvételt nyert hallgatók részére
2010.07.26
Rendkívüli kedvezmények a Kaposfesten zenetanárok és zeneakadémisták részére
2010.07.25
Hőna Gusztáv harsonaművész életműdíja
2010.07.22
Pajtás Bach-Kurtág napok
2010.07.21
Rév Lívia mesterkurzusa Párizsban
2010.07.19
Jazzy Dalverseny pályázat - határidő 2010. szeptember 1!
2010.07.15
Tájékoztató az Egyetem ideiglenes épületéről
2010.07.14
Erkel Ferenc Jubileumi Zeneszerzői Pályázat 2010
2010.07.13
A Köztársasági Ösztöndíj pályázat nyertesei
2010.07.09
Japán hallgatóink sikere Olaszországban
2010.07.08
2010. július 1-től Batta András a MERSZ soros elnöke
2010.07.01
Banda Ádám sikere a párizsi UNESCO rendezvényen
2010.06.29
Gondoljuk újra Bánk bánt! - a Debreceni Egyetem zeneszerzői pályázata
2010.06.28
Erkel Ferenc nyomában - a Zöldgömb Sport Klub kulturális vetélkedője
2010.06.17
Medveczky Ádám a Gundel Művészeti Díj egyik kitüntetettje
2010.06.15
Supersonic díjat nyert a Szent Efrém férfikar Bysantine Mosaics című CD-je
2010.06.15
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA JÚNIUS 19. - A Liszt Múzeum programjai
2010.06.14
A Művészetek Völgye Komoly-Zenei Pályázata
2010.06.14
Balázs János versenygyőzelme Japánban
2010.06.14
Jelentkezés a Crescendo Nyári Akadémiára - Sárospatak 2010. aug. 2-16.
2010.06.13
Jegypénztár nyitvatartás
2010.06.10
RUHR 2010 - ösztöndíjlehetőség karmestereknek és karnagyoknak
2010.06.10
Japán hallgatóink sikere olaszországi zenei versenyeken
2010.06.02
Kiállításmegnyitó június 5-én - Erkel Ferenc, a Zeneakadémia igazgatója
2010.05.31
Kedvezmény a Zongoramánia c. filmre
2010.05.26
Lajtha Lászlóról szóló könyvek bemutatója - június 1.
2010.05.25
Elhunyt Pongrácz Péter oboaművész
2010.05.20
Felhívás a Fiatal Muzsikusok Fórumán való részvételre, Salgótarján, 2010. június 25.
2010.05.18
Bartók Szeminárium - jelentkezési határidő: május 20.
2010.05.17
Új Magyar Zenei Fórum 2011 zeneszerzőverseny
2010.05.17
Rendelkezzen adója 1%-ról a Zeneakadémia javára!
2010.05.13
Csalog Gábor koncertje a FUGA-ban - május 16.
2010.05.12
Kokas Klára emlékünnep - május 15.
2010.05.11
Háromnapos népzenei fesztivál a Zeneakadémián - a Népzene Tanszék első végzőseinek diplomakoncertje
2010.05.07
Malcolm Bilson fortepiano és zongora mesterkurzusa - május 4-6.
2010.04.30
A vonósnégyes Európa szívében – konferencia és filmvetítés május 4-én
2010.04.30
Liszt felújított Bösendorfer zongorájának bemutatója május 15-én
2010.04.29
Kertész Ildikó barokk fuvola mesterkurzusa
2010.04.27
Kedd Délutáni Zenetudomány következő előadás: május 4.
2010.04.27
Nyílt nap az Orgona tanszakon május 8-án
2010.04.26
A Zeneszerző Verseny díjazottjai
2010.04.26
A Weiner Leó Országos Kamarazene Verseny díjazottjai
2010.04.23
Szirányi Gábor előadása a Könyvfesztiválon - április 23.
2010.04.20
Elmarad Vincent Lê Quang mesterkurzusa és a kurzust záró koncert
2010.04.19
Mozart-klub a Liszt Akadémia hallgatóival április 24-én az Óbudai Társaskörben
2010.04.19
Fúvós muzsika a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóitól - népzene, klasszikus zene és jazz
Hettita hangszerbemutató és workshop
2010.04.19
Kassai István kapta a Zeneakadémia Weiner Leó Emlékdíját
2010.04.16
A Kovács Dénes Emlékverseny díjazottjai
2010.04.16
Weiner Leó Országos Kamarazene verseny április 19-24.
2010.04.16
Kortárs zenei napok
2010.04.02
Beregi András (tuba), Elmauer János (trombita) és Ujj Tibor (harsona) versenygyőzelme
2010.03.31
Gyöngyösi Ivett versenygyőzelme a Vladimir Krainev Nemzetközi Zongoraversenyen Kharkovban
2010.03.30
A IV. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny díjazottjai
2010.03.29
Soundpainting mesterkurzus Vincent Le Quang vezetésével
2010.03.27
A Bartók-Pásztory díj idei kitüntetettjei
2010.03.26
Andrea Angelini karvezetés mesterkurzusa
2010.03.23
Kulturális szándéknyilatkozat az OKM és a Koreai Köztársaság Kulturális Minisztériuma között
2010.03.18
Kovács Dénes Emlékverseny 2010. április 13-15.
2010.03.17
Tanáraink a Kossuth- és Széchenyi-díj kitüntetettjei között
2010.03.16
Kulturális díjak március 15. alkalmából - díjazott tanáraink
2010.03.16
Tájékoztató előadások a Fulbright ösztöndíjakról
2010.03.16
Kedd Délutáni Zenetudomány következő előadás: március 16.
2010.03.11
Weiner Leó Országos Kamarazenei Verseny jelentkezési határidő: március 20.
2010.03.09
A Kivételes Tehetségek Előképző Tagozatára felvett hallgatók névsora - 2010/11-es tanév
2010.03.08
Felhívás karvezető továbbképzésen való részvételre
2010.03.08
Előmeghallgatás a Magánének Tanszéken március 30-án
2010.03.03
Fantasztikus eredménnyel zárult meghallgatások
2010.03.03
A Népzene Tanszék első diplomakoncertje március 4-én
2010.03.02
Onczay Csaba koncertsorozata a Dohnányi év alkalmából
2010.02.24
Az Egyházzene Tanszék kórusa és a Schola Hungarica hangversenye február 28.
2010.02.22
Magnus Nilsson fagott mesterkurzusa február 23-án
2010.02.16
Nagybőgő mesterkurzus és emlékkoncert
2010.02.15
Elhunyt Kokas Klára nemzetközi hírű zenepedagógus
2010.02.08
90 éve született Járdányi Pál
2010.02.07
Farkas Gábor és Banda Ádám nagysikerű koncertjei Vietnamban
2010.02.04
Ujfalussy Tanár Úr temetése
2010.02.02
Koszorúzás Dohnányi Ernő halálának 50. évfordulóján
2010.02.01
A 2009/10 évi tanév II. félévének rendje
2010.01.28
Idén a Francia Intézetben vendégeskedik az Alma Mater sorozat
2010.01.27
Pályázat - Fischer Annie zenei előadóművészi ösztöndíj
2010.01.26
Pályázat - Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíj
2010.01.26
Orendt Gyula és Celeng Mária: díjözön Barcelonában a XLVII. "Francisco Viñas" Nemzetközi Énekversenyen
2010.01.20
Tájékoztató a Zenetudományi Tanszék képzéseiről - január 30.
2010.01.19
A Gramofon Klasszikus és Jazz Díjai - 2009
2010.01.17
170 éve alapították a Nemzeti Zenedét, a Bartók Konzervatórium jogelődjét
2010.01.12
Lakatos György fagottművész a 2009 évi Summa Artium "Az Év Patrónusa Díj" egyik kitüntetettje
2010.01.12
Nyílt nap az Egyházzene Tanszéken - 2010. január 15.
2010.01.11
Jacques Mauger harsona mesterkurzusa
2010.01.06
Átadták az 2009 évi Artisjus díjakat
2010.01.04
Elhunyt Mura Péter nemzetközi hírű karmester, Liszt-díjas, Érdemes Művész
2009.12.31
Lehotka Gábor nekrológ
2009.12.30
Magyar Örökség Díjban részesült Bozay Attila zeneszerzői életműve
2009.12.30
Születésnapi levél Kodály Zoltánhoz
2009.12.16
Fiatal Karvezetők Versenye egyetemi és főiskolai hallgatók részére
2009.12.15
Felhívás konferencia-részvételre - Liszt Ferenc örökében
2009.12.15
Misinszki Anita 3. helyezést ért el a Chieri-ben rendezett nemzetközi énekversenyen
2009.12.15
A jegypénztár rendkívüli nyitvatartása
2009.12.14
A Zeneakadémia Baráti Köre karácsonyi koncertjei
2009.12.11
Duleba Lívia és Márfi Eszter sikere Újvidéken
2009.12.07
Bekker Péter második helyezést nyert a 9. Nemzetközi Kürt Versenyen Chieri-ben
2009.12.07
Soós András első díjat nyert a XXII. Kecskeméti Népzenei Találkozó keretében rendezett prímásversenyen
2009.12.04
Óriási sikert arattak tehetséges diákjaink a Zeneakadémia távol-keleti turnéján
2009.12.03
Valóra vált egy álom Ázsiában - Scheck Ádám írása és interjúi
2009.12.03
Csembaló avatás
2009.11.26
Frankl Péter nyilvános mesterkurzusa
2009.11.24
Tudományos ülésszak Kovács Sándor 60. születésnapjának tiszteletére
2009.11.23
Véget ért az MR3-Bartók Rádió Zongoraversenye
2009.11.20
Vastaps a Zeneakadémia távol-keleti turnéjának hangversenyein
2009.11.18
Baráth Emőke sikere Karlovy Vary-ban
2009.11.18
Jámbor Janka és Szabó Ildikó sikere a David Popper Nemzetközi Csellóversenyen
2009.11.17
Juhász István sikere Moszkvában
2009.11.12
Vaculová Kristina lett az október 25. és 31. között megtartott 13. Nemzetközi “Friedrich Kuhlau” Fuvolaverseny második helyezettje
2009.11.09
Farkas Gábor nyerte a rangos 6. Nemzetközi Liszt Zongoraversenyt Weimarban
2009.11.02
Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, tanszékvezető egyetemi tanár kiemelkedő nemzetközi elismerése
2009.11.02
Da Capo 2011 - Épületbúcsúztató Fesztivál
2009.11.01
Október 31. 11.00 - Emlékhangverseny Felix Mendelssohn-Bartholdy születésének 200. évfordulója tiszteletére
2009.10.31
Nyílt nap a Népzene Tanszéken a Köztelek utcában - okt. 29.
2009.10.29
Nicholas Clapton brit kontratenor mesterkurzusa az Egyházzene Tanszéken
2009.10.26
Nicholas Clapton brit kontratenor tart mesterkurzust az Egyházzene Tanszéken, 2009. október. 26. - 27.-én.
Christoph Bossert német orgonaprofesszor mesterkurzusa és koncertje
2009.10.16
Christoph Bossert német orgonaprofesszor mesterkurzusa végén, október 16.-án este 19.30-kor Mendelssohn műveiből ad koncertet a Nagymező utcai Szent teréz templomban.
Még mindig 80 - Kokas Klára - előadássorozat a Kisteremben
2009.10.10
Yun Ha Hwang zongoraművésznő (Korea) Liszt estje a Régi Zeneakadémián
2009.10.09
Yun Ha Hwang, a Koreai Liszt Társaság elnökasszonya, zongoraművész ad koncertet a Régi Zeneakadémián, 2009 okt. 9.-én, este 7-kor
Diplomakoncert előtti interjú Várdai Istvánnal
2009.10.07
A Népszabadság október 7.-i számában jelent meg az alábbi interjú Egyetemünk kiváló csellista hallgatójával, Várdai Istvánnal.
Csáki András nyerte a rangos olaszországi "Michele Pittaluga" Nemzetközi Gitárversenyt
2009.09.30
Chopin szeminárium - prof. Pawel Kaminski
2009.09.27
"The role of the Urtext in Performance of Chopin Works" címmel a varsói Chopin Akadémia Zongora Tanszékének professzora Pawel Kaminski tart angol nyelvű szemináriumot a Régi Zeneakadémia koncerttermében 2009. okt. 1.-én, 15.00 órai kezdettel. A szeminárium első részében a fenti témájú kb. 1 - 1,5 órás előadás lesz hallható, ezt kérdések követik, majd néhány zongorista hallgatóval nyílt órát tartana Kaminski professzor. A részvételt 1 kredittel jutalmazzuk.
A szemináriumot a varsói székhelyű Chopin Nemzeti Összkiadás Alapítvány kezdeményezésére és támogatásával tartjuk. Az Alapítványról bővebben itt olvashat.
Simon Standage mesterkurzusa
2009.09.24
HISTORIKUS HEGEDŰ -BEMUTATÓ ÉS MESTERKURZUS
Simon STANDAGE (London, Nagy-Britannia)
az English Concert, a Collegium Musicum 90, az Academy of Ancient Music, az English Baroque Soloists zenekarok jelenlegi és volt koncertmestere, a Salomon Vonósnégyes elsőhegedűse
2009. október 8-9-10-én, naponta 10-18h óráig
A kurzus minden régi zenei előadói gyakorlat iránt érdeklődő hallgató számára nyitott, az -- akár barokk vagy modern hegedűn -- aktívan résztvenni szándékozó hallgatókat kérjük, hogy részvételi szándékukat (a tervezett műsorral együtt) Vashegyi György tanár úrnál e-mailben (vashegyi.gyorgy@t-online.hu) jelezzék.
Tóth Balázs különdíjat nyert a Budapesti Nemzetközi Trombitaversenyen
2009.09.21
Egyetemünk hallgatója, Tóth Balázs nyerte a 43. Budapesti Nemzetközi Verseny - Trombitaverseny J. Haydn emlékére Budapest Főváros Különdíját. A pénzdíjjal járó különdíjat Balázs a döntőbe jutott legfiatalabb versenyzőként kapta, valamint 2010-re koncertmeghívást kapott szülővárosába Balassagyarmatra a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének jóvoltából. Balázs teljesítményéhez ezúton is gratulálunk!
A nemzetközi trombitaverseny végeredménye:
1. díj: Alexandre BATY - Franciaország
2. díj: Olivier BOMBRUN - Franciaország
3. díj: CSÖKMEI Margit - Magyarország
Tanévnyitó ünnepség
2009.09.14
Az Egyetem tanévnyitó ünnepsége 2009. szeptember 14.-én 14.00-kor lesz, a Nagyteremben. Mindenkit szeretettel várunk!
I. Koreai Liszt Verseny
2009.09.01
Augusztus végén rendezték meg Koreában az első Liszt Versenyt, a koreai Liszt Társaság szervezésében. A versenyen négy korosztályban, több, mint százan indultak, a döntőbe 44 versenyző került. A döntő zsűrijében Nagy Péter, a Zongora tanszék vezetője képviselte Magyarországot és a Liszt Akadémiát.
Pályázat - KLASSZ Zenei Iroda
2009.07.28
Pályázat (2009.07.20) Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Hungarofest Kht. KLASSZ Zenei Irodája nyilvános pályázatot hirdet friss diplomás zenészek, illetve kulturális menedzserek számára. A pályázat célja a fiatal zenei tehetségek és kulturális menedzserek külföldi továbbtanulásának támogatása és elindítása a nemzetközi karrier felé. A Hungarofest Kht. KLASSZ Zenei Irodája a támogatást maximum 5 tehetséges fiatal művésznek (zenész, zeneszerző, kamaraegyüttes, kulturális menedzser) ítéli oda, akik a program keretei között maximum egy évet tölthetnek el egy általuk kiválasztott, vagy a KLASSZ Zenei Iroda által felajánlott külföldi zenei intézményben vagy zenei fesztiválnál.
Meghívó
2009.07.27
Meghívó
(2009.06.11)
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Kutatócsoportja (az MTA-TKI társult intézménye meghívja Önt 2009. június 17.-én , szerdán délután ½ 5 és 6 óra között a Zeneakadémia (Liszt Ferenc tér 8.) I. emeleti Tanácstermében ÚJONNAN FELFEDEZETT HUNGARIKUMOK címmel tartandó tudományos ülésre.
Lebhardt Dániel nyerte a Russian Music International Piano Competition verseny serdülő kategóriáját
2009.06.18
Lebhardt Dániel 17 éves magyar zongorista, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Előképző Tagozatának hallgatója, Gulyás István és Keveházi Gyöngyi tanítványa nyerte a kaliforniai San Joséban rendezett orosz zenei nemzetközi zongoraversenyt (Russian Music International Piano Competition) serdülő kategóriában. A megmérettetésen négy korosztályban mintegy százhúsz versenyző vett részt a gyermekektől a felnőttekig. 14-17 éves korosztály döntőjébe nyolcan jutottak, itt Dani egy Haydn- és egy Prokofjev-darabbal nyűgözte le a zsűrit. Tudását olyan fölényesnek ítélték, hogy második díjat ki sem osztottak. Ezúton is gratulálunk!
A verseny hivatalos honlapját itt találja.
A verseny után Danival készült interjút itt olvashatja el.