A keresztút szélén - az Új Liszt Ferenc Kamarakórus hangversenye

2013. március 17. 18.00

Zuglói Evangélikus Templom

„Továbbélő hagyomány”

 

A keresztút szélén

Szabó Barna szerzői estje

 

 

2013. március 17. vasárnap 18 óra


Zuglói Evangélikus Templom

(1147 Budapest, Lőcsei út 32. – Bosnyák tér)

 

 

 

Műsor:

 

SZABÓ BARNA:

            Az édes énekű Zénofilához – ősbemutató

            Stran' e diversa sorte

            Prófétaének

            Három jelenet A keresztút szélén című passió-oratóriumból – ősbemutató

                         Szomorú az én lelkem mindhalálig

                         Kit kerestek?

                         Jeruzsálem leányai

 

 

Előadja az Új Liszt Ferenc Kamarakórus

Közreműködik: Kéménczy Antal - zongora

 

Vezényel: Erdei Péter

 

 

A belépés díjtalan.

 

 

 

Szabó Barna a mai fiatal, pályakezdő zeneszerző-generáció ígéretes tagja. Készülő új műve a keresztút (Via Crucis) történetének új szemszögből való megfogalmazása, mely nem elsősorban a főszereplők tevékenységére koncentrál, hanem a jelenlévő többi személy – a tömeg – reakcióinak, gondolatainak, érzelmeinek zenei köntösben való megjelenítése. Ilyeténképpen egész új aspektusból mutatja meg a „Nagypéntek” drámai összefüggéseit.

 


 

 
…simítása pedig, úgy tűnt, a zongora lelkét idézi meg, szinte még mielőtt ujja a billentyűkhöz ért volna. (Haweis Lisztről)